Önkéntesek elismerése

A civil szervezetek javaslatai alapján Veszprém megye önkénteseit köszöntötték csütörtökön a Völgyikút Ház konferencia termében.
 
 

Önkéntesek elismerése

A civil szervezetek javaslatai alapján Veszprém megye önkénteseit köszöntötték csütörtökön a Völgyikút Ház konferencia termében.
 
 
 
 
 

Önkéntesek elismerése

A civil szervezetek javaslatai alapján Veszprém megye önkénteseit köszöntötték csütörtökön a Völgyikút Ház konferencia termében.

A rendezvényen résztvevőket Varga Endre, a Veszprém Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház vezetője köszöntötte.

Bevezetőjében elmondta, hogy december 5-ét az Egyesült Nemzetek Szövetsége 30 éve nyilvánította az Önkéntesek Világnapjává. Magyarországon 2005-ben fogadták el az önkéntesekről szóló törvényt, ezzel megerősítették azt, hogy az ország működtetésében nagy szükség van az önkéntesekre. Az utóbbi évek kormányzati törekvései is azt segítették elő, hogy a fiatalokat bevonják az önkéntes munkába, elfogadtatva ennek szükségességét a mindennapokban.

Varga Endre szerint az utóbbi években az Európai Unión belül is megnőtt az önkéntes munka elismertsége és jelentősége. Az unió által szervezett rendezvények megmutatták, hogy fontos annak az elvnek az elfogadása, hogy az önkéntesség nem csak a mások megsegítéséről szól, hanem ez egyben, az egyén megmérettetése is. Az önkéntesek magyarországi elismeréséhez szeretnének hozzájárulni ezzel a megyei kezdeményezéssel.

A rendezvény első részében a Légtér Alapítvány önkéntese Takáts Emese, a kortárs segítői szolgálatról, valamint a Fekete Sereg koordinátora Huszti László, a szenior önkéntességről Európában- címmel tartott előadást.

A fórum második részében a szervezők, a megye önkénteseit köszöntötték. A civil szervezetek által javasolt tizennyolc önkéntesnek elismerő oklevelet adtak át.

Veszprém Megye 2015. évi Önkéntese Díjat, a Pintér házaspár kapta meg.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.