Programokkal az egészségért

A Cholnoky Ferenc Kórház és Veszprém város önkormányzata szeptemberben közösen szervezi meg az „Egészség útja” elnevezésű egészségnapot.
 
 

Programokkal az egészségért

A Cholnoky Ferenc Kórház és Veszprém város önkormányzata szeptemberben közösen szervezi meg az „Egészség útja” elnevezésű egészségnapot.
 
 
 
 
 

Programokkal az egészségért

A Cholnoky Ferenc Kórház és Veszprém város önkormányzata szeptemberben közösen szervezi meg az „Egészség útja” elnevezésű egészségnapot.

Az egészségnappal kapcsolatos tájékoztatón Porga Gyula polgármester azt emelte ki, hogy a városban nagyon sok, évente megismétlődő kulturális esemény van. A város vezetése különösen odafigyel azokra, amelyek jótékony célokkal szerveződnek és hosszútávon képesek beépülni Veszprém kulturális életébe.

Ez a rendezvény egyrészt, jó célokat szolgál, de az egészségnap megszervezése mellet egy kulturális eseménnyel is színesíti a város életét. Olyan művész fog fellépni ezen az esten, aki maga is nagyon szereti Veszprémet, ezért visszatérő vendégünk.

Nagyon jó az – hangsúlyozta a polgármester – hogy már a kezdetekkor sok támogató állt a gondolat mögé, ami azt jelenti, hogy az ötletet jó és ezért hagyományteremtő lehet.

Dr. Rácz Jenő igazgató megfogalmazása szerint, amikor a regionális onkológiai központ megépítését megálmodták, nem csak a kezelések korszerűsítésének gondolata lebegett előttük. Úgy érezték, hogy jobban kell segíteni a megelőzést, a betegségek korai felismerését, valamint annak a helyes életmódnak a kialakítását, ami a betegségek kialakulását lassíthatja.

Ezért fogalmazódott meg az, hogy ki kell lépni a kórház falai közül és direkt módon kell megszólítani az embereket és rá kell irányítani a figyelmet a rendszeres szűrés fontosságára. Amennyiben tudjuk hogy az illető beteg - emelte ki az igazgató - el kell tudni vele fogadtatni a kezelés szükségességét és azt végig kell vele csinálni a teljes gyógyulásáig.

Dr. Hornyák Lajos főorvos szerint az onkológián a legfontosabb cél továbbra is a betegek gyógyítása. A jelenlegi szűkös helyzetben, ez azt jelenti, addig amíg az új központ el nem készül az ONKO-TECH alapítványuk legfontosabb célja az, hogy minél elviselhetőbbé tegyék a betegek gyógyulását. A most megrendezésre kerülő jótékonysági est bevételét, a meglévő matracok cseréjére szeretnék költeni, ami lehetővé tenné az akár ötven órás kényelmes fekvést.

A főorvos elmondta - a családoknak az egészségnap programjaival a jövőbe szeretnének mutatni, ráirányítva a figyelmet arra, hogy mit tehetnek az egészségükért megvédéséért. Ez a rendezvény az egyik sorozata lenne annak, ahol a veszprémi lakosok sokat tehetnek a betegségek megelőzésért, de ha már baj van, tudják azt, hogy hova kell fordulniuk.

Az egészségnap szeptember 21-én az „Egészség útja” –rendezvénnyel, a Lovassy László Gimnáziumban kezdődik. Itt három blokkban zajlanak majd az események. A délelőtt folyamán az általános iskolás fiataloknak lesznek ügyességi és sport versenyek. A felnőtteknek különböző egészségügyi területek szakemberei tartanak előadásokat az egészséges táplálkozásoktól a kullancsok által terjesztett fertőzésekig. Közben az iskola sportcsarnokában ingyen igénybe vehető szűrővizsgálatokat tartanak, de lesznek termékbemutatók és az ide látogatók kóstolót is kaphatnak az egészséges ételekből.

Este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban kezdődik a jótékonysági koncert, Miklósa Erikával és a Mendelssohn Kamarazenekarral.

Leitold László elnök bejelentette, hogy megalakult a „Szövetség az Egészséges Veszprémiekért” egyesület, amit májusban kezdtek szervezni és jelenleg már a bírósági bejegyzése is folyamatban van.

Nagyon sok civil egyesület és magánszemély támogatja az egyesületet céljait és törekvéseit, konkrét anyagiakkal és társadalmi munkával. A jövőben olyan rendezvényeket szeretnének rendezni, ahol az egészség megőrzésén lenne a hangsúly. E mellett segítséget kívánnak még nyújtanak a veszprémi betegeknek, hogy jogilag ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe és az elkerülhetetlent emberhez méltóan tudják még megélni.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.