Nem csitulnak az indulatok

Továbbra is tiltakoznak a jutaspusztaiak a városrészbe tervezett, családok átmeneti otthona ellen - ez derült ki a csütörtöki este a Dózsa iskolában megrendezett lakossági fórumon.
 
 

Nem csitulnak az indulatok

Továbbra is tiltakoznak a jutaspusztaiak a városrészbe tervezett, családok átmeneti otthona ellen - ez derült ki a csütörtöki este a Dózsa iskolában megrendezett lakossági fórumon.
 
 
 
 
 

Nem csitulnak az indulatok

Továbbra is tiltakoznak a jutaspusztaiak a városrészbe tervezett, családok átmeneti otthona ellen - ez derült ki a csütörtöki este a Dózsa iskolában megrendezett lakossági fórumon.

Brányi Mária alpolgármester beszélt a városi fejlesztésekről, így az állami és saját, főleg uniós forrásból finanszírozott beruházásokról. Kiemelte a Budapest-Boba vasútvonallal kapcsolatos elképzelésekről, az állatkerti projektekről és a 8-as útról is.

A fórum egyik résztvevője a szervezést kritizálta, mert csak a mai újságból értesült a rendezvényről. - Többen jöttek volna, ha időben megtudják, mikor van fórum - vélte. - Hetek óta megvan a forgatókönyv, egy malőr folytán nem került bele az újságba előbb az esemény - válaszolt Brányi Mária.

Mihalovics Péter, a körzet képviselője a helyi fejlesztéseket foglalta össze. - Egyik fő célom, bevonni a tenni akaró közösséget az intézkedésekbe - mondta, majd szólt a bölcsőde és a Dózsa iskola felújításáról, amely még nem ért véget. Az összefoglaló végén szóba került a Jutaspusztára tervezett, családok átmeneti otthona is. - A jutaspusztaiak aggodalma világos - hangsúlyozta Mihalovics Péter, akinek ismertetője után a résztvevők egy része távozott a fórumról.

- Az előzőekből is látszik, hogy csak a dózsavárosiakkal foglalkozik - mondta egy jutaspusztai lakos Mihalovics Péternek. - Nincs járda, nincs út, ha esik latyakos az egész városrész. Háromszázan lakunk Jutaspusztán, de mi is veszprémiek vagyunk. A játszótéren kívül 2006 óta semmi fejlesztés nem történt - sorolta a gondokat egy lakó, majd hozzátette, nem érti, hogy miért oda szeretnék az átmeneti otthont, hiszen akik oda kerülnek, amúgy is szerencsétlenek. A település szinte el van zárva, még egy bolt sincs. Önök veszik meg nekik a buszjegyet, hogy be tudjanak menni a városba? - tette fel a kérdést, majd Brányi Máriát kérdezte: miért nem beszél a finanszírozásról? Gyarmat vagyunk? - kérdezte.

Brányi Mária válaszolva elmondta, Jutaspusztán a csapadékvíz-elvezetésre két éve pályáznak, amíg az nincs meg, nem érdemes utat építeni. - A város 1,5 milliárd forintot fordít a fejlesztésekre, ez az önrészt jelenti és ez a kisebb probléma. A nagyobb baj az, hogy kilenc milliárd forint csak a működési kiadás - vélte az alpolgármester.

- Ha olyan szegények, miért dobnak ki 150 milliót - utalt arra egy ideges lakó,hogy a leendő intézmény melletti ingatlanokat a tulajdonos Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. nem tudja majd értékesíteni, ezek értéke pedig eléri a 150 milliót. A választ már nem várta meg, távozott az eseményről.

Egy csererdői lakos arról beszélt, náluk fiatalok háza van, ahol negyvenen-ötvenen élnek és még soha nem volt velük gond. Egy másik jutaspusztai lakos szerint, attól félnek a lakók, hogy roma gyerekek fognak élni a környékükön, valamint hogy három épületről is szó van. Brányi Mária elmondta, azok kerülnek az otthonba, akik átmeneti krízishelyzetbe kerülnek és egy épületről van szó - hangsúlyozta.

A fórumon mintegy negyvenen vettek részt, de közben nagyjából felére csökkent a létszám. Legtöbben a jutaspusztai otthon és az utak minősége miatt panaszkodtak. Kaptak dicséretet is a képviselők, Veress József, a Dózsa iskola igazgatója köszönetet mondott az iskola fejlesztéséért, a boltért az intézmény szomszédságában, hozzátette, várják a zöld övezetet az iskola és a parkoló között.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.