Miért pont Horváth Balázs?

Erre volt kíváncsi Katanics Sándor a Balatoni korona kibocsátásához szükséges zrt. megalapításának tárgyalásakor a csütörtöki közgyűlésen. Az egykori belügyminiszter szerepel ugyanis majd az ezer forintot érő címlet egyik oldalán, míg a másikon a Melocco Miklós tervezte Brusznyai-emlékmű.
 
Mint arról már beszámoltunk, Veszprém több környékbeli településsel közösen helyi pénzt bocsát ki január 1-től, Balatoni korona néven. Az ehhez szükséges cég megalapítását csütörtöki ülésén vette napirendre a testület. Katanics Sándor hangsúlyozta, tisztelője volt Horváth Balázsnak, akinek korrektségét példamutatónak tartja. Mindemellett úgy véli, nem telt még el annyi idő, hogy érdemes legyen megkockáztatni egy ilyen lépést, amely megosztottságot eredményezhet. Éppen ezért tudakolta,kik döntötték el, melyik címleten ki és mi szerepel majd.

Nagy Piroska független képviselő szerint a helyi pénz hasznát és célját kellene most nézni inkább, Forgóné Kelemen Judit pedig kiemelte, a Jobbik programjában nagy hangsúlyt kapott a helyi gazdaság erősítése és helyi pénz kibocsátása.

Porga Gyula polgármester kifejtette, az ügyben létrehozott munkacsoport hozta meg a végleges döntést, de Horváth Balázst ő javasolta. Kiemelte, nem szabad szemérmesnek lennünk, a rendszerváltás legnagyobb veszprémi személyiségéről van szó. Hozzátette, a Balatoni korona térségi összefogás eredményeként jön létre, Horváth Balázs pedig klasszikus pannonpolgár volt.

A képviselő-testület végül Hartmann Ferenc és Katanics Sándor tartózkodása mellett fogadta el a cégalapításról szóló határozatot.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.