Ökumenikus ima az elhunytakért
A Himnusz eléneklését követően Szabó György alezredes, tábori lelkész mondott az elhunytakért ökumenikus imát. Beszédében kiemelte, hogy ezen a napon azokról emlékezünk meg, akik már nem lehetnek itt velünk. Ebben a katonai temetőben hagyományosan azokért szoktunk imát mondani, akik a legkedvesebbet, az életüket áldozták a háborúkban.
A lelkész kiemelte, hogy sajnos az idő múlásával egyre növekszik azoknak a száma, akikért imát kell mondanunk, ezért újabb és újabb pislákoló mécseseket kell elhelyeznünk az új sírhantokon. Meghatóak mindig a temetőben történő találkozások. Számtalan emlék idéződik fel az elhunytakról, a búcsú nélkül távozók katonákról, barátokról.
Hangsúlyozta, hogy ennyi marad nekünk, az emlékük, amely valójában csak akkor törlődik ki a szívünkből, amikor mi is végleg elmegyünk. Tudjuk, hogy a Halottak Napja az a nap. amit méltósággal kell hogy megünnepeljük. Ünnep, ami szomorú, de komolyan kell vennünk, mert egyszer eljön az idő, amikor mi érettünk is pislog majd egy gyertyalángja, és rólunk emlékeznek meg rokonaink, bajtársaink.
Kérte a jelenlévőket, hogy adjunk hálát a mindenható Istennek, hogy mi még itt lehetünk, és emlékezhetünk. Halottak Napján csendesedjünk el és imádkozzunk az elhunytakért, Istenünkért, hazánk szabadságáért és a csatákban a harctereken elesett hős testvéreinkért.
„Te láttad Urunk a küzdelmeiket, szenvedéseiket és vérük hullását. Kegyelmedbe ajánljuk őket Istenünk, ne emlékezz vétkeikre, amelyeket életükben elkövettek, adj örök nyughelyet nekik, bárhol porladjanak csontjaik. Add urunk, hogy hőseink áldozata, és elődeik példája, minket is lelkesítsen és buzdítson az igaz hazaszeretetre.”
Az imát követően a résztvevők megkoszorúzták az emlékművet és a katonák elhelyezték a megemlékezés mécseseit a katonák neveit megörökítő sírköveknél.
