„A nyugdíjasok felélik a jövőnket” címmel jelent meg nemrég egy nagy indulatokat kiváltó, nyíltan a nyugdíjasokat alázó írás, a Habony-portálnak nyugodtan nevezhető 888.hu-n.

A cikk írója Bertha László ebben bűnösnek titulálta az idős embereket és őket tette felelőssé a hazánkban zajló negatív társadalmi, gazdasági folyamatokért. A cikk tulajdonképpen arról szólt, hogy a fiatalok elől az idősek eszik el a megélhetésükhöz nélkülözhetetlen kenyeret.

Az írás legfontosabb mondanivalóit az alábbiakban emeltük ki:

„Ahogyan Európában folyamatosan elöregedik a társadalom, a demográfiai piramis szép lassan átfordul, egy egészen újfajta „harc” van kialakulóban, de nem az osztályoké, hanem a generációké. Ezt a harcot elsősorban a szavazófülkéknél vívják, de míg a nyugdíjasok választásokat nyernek, addig a fiatalok jelentős része otthon marad. A megszerzett zsákmány pedig nem más, mint a mérleg nyelvének elbillenése a nyugdíjrendszer irányába, szemben az oktatással, vagy a kedvező adórendszerrel.

A választásokon vesztes generáció, a fiatalok egy egészen más jellegű fegyvert forgatnak: a lábaikat. Azokban az országokban, ahol az idősek „uralkodnak”, a fiatalok általában olyan gyorsan hagyják el az országot, amilyen gyorsan csak lehetséges. Az oktatás azonban súlyos költségeket jelent az államnak, ami a fiatalok távozásával még komolyabb adósságterhet eredményez, hiszen a befektetés nem térül meg.

Egyes elemzők egészen brutálisan írják le ezt a folyamatot, az idősebb generációkat az egykori európai gyarmatosítókhoz hasonlítják, akik mintegy kolonizálják a jövőt, felélve a gazdagságot és a tartalékokat, kietlenséget hagyva az általuk gyarmatosítottaknak, azaz a jövő generációinak.

Az uralkodó énközpontú korszellemben azonban naiv gondolat a mostani, öregedő generációk önzetlenségére számítani. Manapság az unión belüli biztonsági szelep garantálja a munkaerő mobilitását, ami kizárja az idősek elleni lázadást. De kérdés, hogy mi lesz akkor, amikor a lehetőségek már külföldön sem lesznek jobbak, mint otthon?”

A cikket olvasva egyszerűen nem lehet azt elképzelni, hogy aki ezt írta, átgondolta volna azt, mit is jelentenek az általa elmondottak. Csak arra a tényre hívnám fel a figyelmet, hogy az aktív kor az egy múló állapot, ami az idő múlásával soha nem jöhet vissza.

Ezt a megváltozhatatlan tényt már régen felismerték és az ókori bölcsek mindig arra intették a fiatalabbakat, hogy csak azt várhatod el magadnak öregkorodban, amit te aktív korodban megtettél az idősekért. Most ez az újságíró öregkorára mit is akarhat magának? Talán a jelenlegi rendszer lényegét - mindenki annyit ér amennyije van - sok-sok milliót és magas falak védelmét a környezetével szemben.

Abban egyet lehet érteni a cikk írójával, hogy a nyugdíjrendszer fenntartása kérdésében szemléletváltásra van szükség. Ez viszont nem merülhet ki abban, hogy a fiatal generációban azt tudatosítjuk, hogy a „Ti életetek elrontója a nyugdíjas társadalom!“ Meg kell találni azokat a lehetőségeket és forrásokat, amelyek a társadalm felelősség vállalásában biztosítjak a már nem aktívak számára az emberhez méltó utolsó éveket.

Például ilyen elméletekről lehet és kell szót váltani. Karácsony Mihály politológus például a nyugdíjalap forrásainak újragondolását szorgalmazza.

A cikkében felteszi a kérdést: - Itt az ideje, hogy megkérdőjelezzük a kiindulási alapot, azaz miért a járulékfizetők számának alakulásából vezetjük le a nyugdíjak kifizetésének a mértékét és a biztonságát? Köztudott, hogy ma már nincs elkülönült nyugdíjalap. Megszűnt a nyugdíjalap relatív önállósága, megváltozott a befizetések járulék jellege, azok adókká alakultak át.

- Új elvi alapokra kell tehát a nyugdíjak erkölcsi, jogi és pénzügyi fundamentumát helyezni. Azért, hogy a társadalom előtt kellően lehessen érvelni, a nyugdíjak jogosságáról, mértékéről, kifizetésének biztonságáról. Gondolkodásunkhoz új vetítési alapot kell találni.

- Meglátásom szerint időskorú társaink ellátásának alapja az, hogy aktív munkavállalói korszakukban ők is, de főleg nemzedékek egymásra épülésével együtt teremtették meg a ma aktív korosztály rendelkezésre álló „állami vagyont”. Ezzel az állami vagyonnal a mindenkori vezető réteg rendelkezik.

- Jogos elvárásnak tűnik az, hogy az aktuális döntéshozók úgy működtessék az örökül kapott állami vagyont, hogy annak a hozamából azok részesüljenek, akik azt, a korábbi nemzedékek teljesítményével, továbbépítésével létrehozták. Számomra ismerősen cseng az előttünk élő korosztály többször ismételt mondata, mely így hangzott: „mi újjáépítettük az országot” illetve „mi rengeteg lemondás árán teremtettünk itt élhető körülményeket”

- Alapvetően most az örökül kapott földvagyon, az épületek, az építmények, a gazdasági társaságok, a múzeumi tárgyak, a szellemi vagyon hasznosításáról van szó. Ha gyakorlatiasan, a számok tükrében kontroll alá vesszük az új viszonyítás realitását, akkor megnyugtató képet kapunk. Az tudható, hogy az állami vagyon pillanatnyi értéke 42 ezermilliárd forint körüli. A mai döntéshozóknak ezt az örökölt vagyont kell úgy működtetni, hogy kigazdálkodják a nyugdíjak fedezetéhez szükséges évi 3,1 ezer milliárd forintot.

- A ma nyugdíjasai joggal várhatják el azt, hogy az örökül hagyott állami vagyon hozama az ő tisztességes megélhetésüket biztosítsa. Úgy tűnik ez a hozamelvárás reális, hiszen az üzleti életben tevékenykedő vállalkozásoktól is ma nyolc–tizenkét százalékos hozamot várnak el, amikor hitelkérelmüket elbírálják.“

Ha az ilyen értelmes gondolatok helyett az eszetlen, gyűlölködésre késztető elméletek kapnak helyet a médiákban, akkor nagyon nagy baj van. A generációk együttélésének napjainkban is nagy jelentősége van, mert már akkor is közfeladatokat látnak el, ha a családokon belül a jövő nemzedékének felnevelésében vállalnak szerepeket. Az ilyen cikkek egyenesen vezetnek el oda, hogy újra legitimmé válhat az idős társadalmi réteg elleni üldöztetés politikája.