Ismétlődő ellenzéki kérdések a közgyűlésben

A júniusi közgyűlésen, az ellenzék által napirend előtt feltett kérdések szinte mindegyike már téma volt vagy a városházán, vagy valamilyen más fórumon.
 
 

Ismétlődő ellenzéki kérdések a közgyűlésben

A júniusi közgyűlésen, az ellenzék által napirend előtt feltett kérdések szinte mindegyike már téma volt vagy a városházán, vagy valamilyen más fórumon.
 
 
 
 
 

Ismétlődő ellenzéki kérdések a közgyűlésben

A júniusi közgyűlésen, az ellenzék által napirend előtt feltett kérdések szinte mindegyike már téma volt vagy a városházán, vagy valamilyen más fórumon.

Harmann Ferenc, (MSZP) a belvárosi rekonstrukció során felhasználásra kerülő térkövekkel kapcsolatban tett fel kérdéseket. Arra kért a polgármestertől választ, hogy a Kossuth utcai térburkolást előkészítése során járt-e kint Kínában városi vezető? Kik voltak kint, miből finanszírozták az utazás költségét, mennyibe került ez a városnak? Ehhez kapcsolódik az, hogy egy újságcikk megjelenését követően a polgármester a projekttel kapcsolatban belső vizsgálatot rendelt el. Néhány kérdésére az előzetesen megtartott polgármesteri sajtótájékoztatóból már választ kapott, de még mindig nem tudni azt, kik és milyen szakmai érvek alapján döntöttek úgy, hogy a Kínából származó térköveket részesítik előnyben.

Ehhez kapcsolódó kérdést tett fel Forgóné Kelemen Judit, (Jobbik) aki a magyar munkaerő és a magyar alapanyag felhasználását hiányolta a több mint hárommilliárdos beruházásból. Miért nem volt ez kitétel a kivitelezési pályázat elbírálásakor? A következő beruházásnál, a „Smaragd város” projektben, mire számíthatnak a veszprémi vállalkozók?

Porga Gyula polgármester a válaszában megismételte azokat az érveket, amelyeket a közgyűlést megelőző sajtótájékoztatón már kifejtett. Ezek szerint, Veszprémben nincs kínai térkő, csak gránitkő és sajnálatos, hogy ezeket a fogalmakat nem csak a közgondolkodásban, de egyes vezető politikusok is keverik. A gránitkövet pedig Kínából, a kivitelező külkereskedelmi cég hozatta be. Az ismert helyi vállalkozó jelentkezett ugyan, de az általa felkínált térkő sem minőségben, sem a felhasználhatóságában nem felelt meg a kiírásoknak. A felhasználást illetően a szakemberek döntöttek és választották, a más magyarországi városokban is alkalmazott Semmelrock által gyártott térköveket. Mivel a városban nincsenek kínai térkövek, a kérdés okafogyottá vált – állapította meg a polgármester.

Hartmann Ferenc erre úgy reagált, hogy kapott is a kérdéseire válasz, meg nem. Úgy látja, hogy a "kínai mizéria" akkor került előtérbe, amikor a Made in China feliratú raklapok a Kossuth utcában megjelentek. Szerinte itt még sok probléma fog jelentkezni, ezért ennek az ügynek lesz folytatása.

Forgóné Kelemen Judit nem fogadta el a polgármesteri reagálást, mert a „Smaragd város” beruházással kapcsolatban nem kapott választ. A térkövekkel kapcsolatban fenntartásai vannak, mert a Kuruc info szerint, a már, más városokban használatba lévő térburkolatoknál sok probléma jelentkezett.

Gerstmár Ferenc, (LMP) azt kérdezte, hogy mit jelent a rezsicsökkentés a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. számára? A VKSZ ugyanis, a késedelmes rezsi befizetések miatt, a fogyasztókkal szemben visszamenőleges kamatigényt jelentett be. Nem így akarja csökkenteni a cég a jövőbeni veszteségeit? A város vezetése szerint fenntartható-e a hosszútávon a rezsicsökkentés?

Ehhez kapcsolódott Forgóné Kelemen Judit kérdése, aki szerint a VKSZ Zrt. kintlévősége meghaladta a 400 milliót és a Zrt. követelés kezelőt kért fel a helyzet rendezésére. A rezsicsökkentés esetén, milyen mértékben adnak esélyt azoknak, akik az egyéb más támogatási rendszerből kiesve jutottak ebbe a hátrányos helyzetbe?

Porga Gyula megerősítette azt, hogy a szolgáltató feladata az, hogy a törvényben előírtaknak megfeleljen és biztosítsa a rezsicsökkentést. A szolgáltatónak óriási kintlévőségei vannak és ha csökken a rezsi, akkor a megtakarításokból egyre többen tudják majd megfizetni a tartozásaikat. A követeléskezelő eddig 17,4 millió forint követelést szedett be, 164-en kértek az ügyfélszolgálatnál segítséget a helyzet rendezésére és 47 család vesz részt az adósságkezelő programban.

Katanics Sándor, (DK) kérdése a következő volt: „mi a valós oka annak, hogy a költségvetési rendelet elfogadása óta nem hajlandók az intézmény irányítási modell bevezetésének következményeként átalakított intézményműködtetéshez kapcsolódó állásszám változásokról korrekt módon elszámolni a képviselői testület előtt.”

Egy másik problémához kapcsolódva a szociális temetkezésekkel kapcsolatban tett fel kérdéseket. Veszprémben mennyi volt az elmúlt öt évben a köztemetések száma? Megoldható-e, hogy az elhunyt hozzátartozói a temetési előkészületek egyes fázisaiba bekapcsolódjanak? Az elmúlt öt évben volt-e olyan eset, hogy a köztemetésen megjelenő, a halott eltemetésére nem kötelezett hozzátartozóra ráterheljék a költségeket?

Porga Gyula a két kérdésre írásban fog válaszolni, amit még a mai napon el fog juttatni a képviselőhöz.

Nagy Piroska, (független) arra volt kíváncsi, hogy történt-e gyomtalanító kaszálás a repülőtér mellett vásárolt 20 ha önkormányzati területen? Meddig késik a terület ipari hasznosítása, meddig kell a bevételek helyett költségekkel számolni?

Porga Gyula szerint ez a képviselő évente visszatérő kérdése. Megnyugtatta a képviselő asszonyt arról, hogy folynak a tárgyalások a terület hasznosítását illetően. A képviselők lesznek azok, akik elsőként fognak tájékoztatást kapni az elért eredményekről.

Nagy Piroska második kérdése a következő volt: „Hol tart a város konszolidációs folyamata, jelenthet-e költségvetési terhet a fenntartásukba került volt megyei intézmények esetében olyan előző adósság, vagy pénzügyi kötelezettség, amelyet nem vállal át az állam?

A felvetett kérdésre a polgármester, írásban fog válaszolni.

Ezt követően a közgyűlés négy sürgősségi indítvány beterjesztésével és elfogadásával, majd az előzetesen kiadott napirendek megtárgyalásával folytatódott.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.