Az időszaki kiállítás, a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete gondozásában, augusztus 25 és szeptember 8 között, a városháza aulájában látogatható.

A kiállítás anyagát Reményi főhadnagy lányai, Véghné Reményi Mária, valamint Varga Imréné, Reményi Erzsébet bocsájtotta a város rendelkezésére. A dokumentum gyűjteményt az elmúlt időszakban már az ország több településén, többek között Budapesten, Szolnokon, Székesfehérváron, sikerrel mutatták be.

A kiállítást Brányi Mária alpolgármester nyitotta meg. Az alpolgármester elmondta, hogy a képeket és a dokumentumokat nézve Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért–című könyve jut az eszébe.

A nyolcvanas években ez az irodalmi alkotás volt a „kályha”, ahonnan elindulva a 2. világháború történelmében a magyar katonai szerepvállalást megérthettük. Itt lett először kimondva az, hogy az a pusztulás, amellyel az ország 1945 után szembesült, egy értelmetlen és eleve vesztésre ítélt háború következménye volt.

Brányi Mária szerint a Don-kanyarban elesett több mint százezer katonát a magyarságnak egyszer még meg kell siratnia. Legyen ez a kiállítás egyben fejhajtás a magyar áldozatok előtt, de emlékezzünk meg azokról is, akik a sebesült katonák és polgári személyek megmentéséért sokat tettek.

Simon-Jójárt Sándor nyugállományú ezredes, a MATASZ Veszprém Megyei Egyesületének elnöke, Reményi József főhadnagy katonai szolgálatának főbb állomásaival foglalkozott. Elmondta, hogy a 2. világháború idején a keleti frontra, tizenkét kórházvonat folyamatosan ingázott. Egy-egy út tíz-tizenöt napig tartott. A hazai területről biztosították az orvosok, valamint a gyógyításhoz használatos gyógyszerek, kötszerek és más egészségügyi anyagok szállítását. A vonatok visszafelé sebesültekkel megrakva jöttek vissza.

Reményi József ezeken az utakon testközelből tapasztalta meg a háború szörnyűségeit és örökítette ezt meg a fényképein. 1940. december és 1943. március között több ezer fényképet készített és szinte mindegyik a háború pillanatait bemutató életkép. Pillanatfelvételek a szenvedésekről, a fájdalmakról és a háború szörnyűségeiről. De ki is volt ő? Katona? Vagy inkább fotográfus? Egy, emlékkönyvi bejegyzés szerint „inkább a szeretet katonája”.

Az elnök szerint ezen a kiállításon keresztül számunkra kevésbé ismert korba tekinthetünk be és a készítője egy négy betűs szót üzen a látogatóinak: ez a szó a „béke”.

Véghné Reményi Mária azt hangsúlyozta, hogy Reményi József utódai ezzel a kiállítással azt a szemléletet szeretnék bemutatni, hogy az embertelen szörnyűségben is meglehet maradni embernek. Ezt a katonák ezt naponta, az elvégzett gyógyító munkájukkal bizonyították. A kiállítás ezért azt mutatja be, amit a vonaton szolgálatot teljesítők személyesen átéltek és hogy milyen sokféleképpen segítették az üldözötteket, a sebesülteket és a nyomorékokat.

Végezetül megerősítette azt, hogy ezzel a kiállítással a fiatal generációnak szeretnének üzenni, akik ma el sem tudják képzelni azt, hogy egy világháború milyen borzalmakat okozhat.