Ellenzéki megemlékezés 1956-ról
A megemlékező beszédet Korbel Péter tanár tartotta, aki szerint a legtöbb – úgynevezett normális – kultúrában az ünnepek másképpen zajlanak, mint ma Magyarországon. Az emberek együtt önfeledten ünnepelnek, mindenki lelkes és vidám és a résztvevők tisztában vannak azzal, hogy mit is ünnepelnek. Otthon, valamint az iskolákban már elmondták nekik azt, amit a múltjukról és a történelmi eseményekről tudniuk kell.
Korbel Péter kiemelte - nincs tehát szükség arra, hogy újra és újra a szájukba rágják, mi hogyan és milyen sorrendben történt akkor és ott. Hogy pontosan merre ment a tömeg, hogy kiszabadítsa Táncsicsot a börtönből. Hogy pontosan ki mit mondott és tett 1956 októberében. Ezekről az eseményekről „beszédeket” tartani nem egyéb, mint a hallgatóság önző és felesleges untatása. Ha valamire büszkén emlékezünk, akkor ünnepeljünk önfeledt örömmel! Ha nemzetünk tragikus pillanatáról van szó, akkor gyászoljunk!
Régen rossz, ha egy ünnep azért ünnep, mert egy szónok azt állítja, hogy az. Ha az ünnepi esemény minőségét a szónokok, a megjelentek, a zászlók és kokárdák számával mérik. Az ünnep akkor ünnep, ha az egyén pár pillanatra eggyé válik saját kultúrájának eszméjével, ha akkor ott úgy érzi: „Én is megtudnám tenni, amit ők tettek!”
Korbel Péter Brusznyai Árpáddal kapcsolatban elmondta – a „nagy ember” a lényegéből fakadóan soha sem a politikai pártérdekek mentén cselekszik. Tettei és gondolatai mögött mindig megtalálható az alázatos humanizmus, az alkut nem ismerő liberalizmus, valamint a végtelenül párt semleges demokratizmus. Olyan tragikus hős, mint Antigoné, aki az erkölcsöt a politika fölé helyezi. Mint Hamlett, aki az igazságot teszi minden más fölé. Vagy mint az egyszerű, vidéki klasszika – filológus, aki az eszme által megérintve egy percre sem veszíti el humanizmusát és realitás érzékét.
Forradalmárként tanár, tanárként forradalmár – emelte ki a szónok - aki megóvja diákjait a fegyveres konfliktusba keveredéstől ugyanúgy, ahogy a vele szemben állókat a lincseléstől. Jutalma a halál. Brusznyai Árpádot is a tragikus hősök közé sorolhatjuk, akinek a tetteivel mindenki egyetért, de azokat senki sem merné újra megtenni helyette. Sorsa azért is sokszorosan tragikus, mert története még napjainkban sem ért véget. Olyan mese hőse lett, amelyet magyar viszonylatban először Bessenyei György körvonalazott a Tariménes utazása -című művében.
A tanár elmondása szerint a mese két nép megosztottságáról szól, amely napjainkban is tart és talán már azt sem tudják, hogy miért is van ez a megosztottság.
Végezetül a jelenlévőktől azt kérte egy pillanatra váljanak eggyé közös kultúránk egyik dicső pillanatával és mondják magukban azt: „Én is meg tudnám tenni azt, amit ők tettek!”
Az ünnepség mécsesek meggyújtásával és a megemlékezés virágainak elhelyezésével zárult.
