Szent István küzdelme a hatalomért
A korról, a kor történelmi eseményeiről Veress D. Csaba történészt a Veszport.hu kérdezte.
- Mik voltak az ellentétek kiváltó okai?
- Hangsúlyoznám, hogy nagyon nehéz ennek az egész korszaknak a hiteles kutatása, mert írásos anyagok csak később készültek, amelyek több részletében ellentmondásba kerültek egymással, ezért a történészek között a mai napig is sok vita van a történteket illetően.
Az események megértéséhez a 860-900 közötti időszakra kell visszamennünk. Ebben a közel negyven évben fejeződött be a Kárpát medence meghódítása, jöttek be erre a területre és telepedtek le itt a „Hetumoger” (Hét magyar) törzsszövetség népcsoportjai. A terület nyugatra is jócskán kiterjedt és lényegében szomszédos volt a német és itáliai államokkal. Ennek megfelelően a törzsek a korszak két legjelentősebb vallását képviselő hatalma közé szorultak. Ezeket az éveket megelőzően nyugaton a római, keleten a görög egyház hatalma lett egyre erősebb. Az bizonyos, hogy a törzsi vezetők – a helyzetüknek megfelelően - először a bizánci kereszténységgel találkozhattak. Az 940-es években a törzsek legfőbb vezetője Árpád unokája Taksony volt és a fejedelmi udvar Veszprém várában székelt. Taksony 950-ben egy „kun” nemes lányát vette el feleségül.
- Kik voltak ténylegesen a „kunok”?
- A történetírás nagyon sokszor összekeveri az itt élő „kun” („var-kun”) és a XIII. században, a tatárjárást követően az országba érkező „kumánokat”. Taksony, akit elvett az egy avar törzsekben uralkodó türkök közül került ki. Ez volt az a népcsoport, amely „túlélte” a területre érkező más törzsek hódításait.
Az avar birodalom, 568 és 810 között a Kárpát medencében jelentős hatalmi szereppel bírt. A birodalom vesztét az okozta, hogy egy időben támadta meg őket dél-kelet felől a bolgár birodalom, valamint nyugatról a németek és szállták meg az elfoglalt területeket. Az ország így két részre szakadt területi és vallási szempontból egyaránt. A nyugat Dunántúlon a latin, keleten a bizánci kereszténység terjedt el és ezzel egy feszültség keletkezett a két országrész között. A „kun” fejedelmi családok a német császár felügyelete alatt lévő részeken vészelték át ezeket az éveket.
Taksony fia Géza, viszont a feleségét a keleti, az úgynevezett „fekete” országrészből választotta. Saroldu (Sarolt) bizánci hitvallású volt és Gyulának az erdélyi fejedelemnek volt a leszármazottja. A Géza és Saroldu fia lett Vajk, akit később Istvánnak keresztelnek. Látható, hogy már itt is nagy keveredést okozott a vallás az, hogy az anya pravoszláv, a nagymama keresztény hitű. Istvánnak már gyerekkorában választania kellett a két vallás között és valamiért az egyszerűbb megnyilvánulású nagymamát, ezzel a római vallást választotta.
- Erre a választásra hogyan lehet következtetni?
- Volt egy Tietmar von Merseburg nevű latin keresztény pap, aki nagyon sokat foglalkozott a családdal, de különösen Istvánnal. A császárnak írt jelentéseiben egy alkalommal leírta, hogy Saroldu fejedelemasszony nagyon indulatosan, erőszakosan oldott meg egy konfliktust és haragjában megölette az ellene szembeszegülő férfit. De azt is több esetben jelezte, hogy Saroldu a nagyfejedelmet, Gézát is a kezében tartotta. A fejedelemasszony egy nagyon határozott személyiség volt. Talán ez nem tetszett a fiatal Istvánnak, ezért fordult inkább a nagymama felé.
- Mi volt végül is az, ami kikényszeríttette, hogy a törzsi vezetők válasszanak a két vallás között?
- A kilencszázas években a magyar törzsek sorozatos hadjáratokat indítottak az Európában élő nemzetek ellen. Ezek igazi rabló hadjáratok voltak és több alkalommal betörtek a német és a bizánci területekre. Az Atlanti óceántól a Fekete tengerig tartottak a kalandozások. Több olyan eset is előfordult, amikor a német belviszályba is beleszóltak és a bajor herceggel fogtak össze a szászok ellen.
955-ben amikor I. Ottó német király egyesítette a német államok csapatait és Augsburgnál katasztrofális vereséget mért a kalandozó magyarokra a hadjáratban résztvevő hadvezéreket elfogták és azokat kíméletlenül felakasztották. Alig voltak túlélői ennek a vereségnek, de még ebből sem okultak a törzsi vezetők. A magyar törzsek 972-ben Bizáncnál újabb súlyos vereséget szenvedtek és ekkor Géza már látta a veszélyt, betiltotta a kalandozásokat. A döntést az is indokolta, hogy 962-ben megalakult a Német-Római Császárság, ahol egyesítették a német erőket és amit nem titkoltan a magyar veszély ellen hoztak létre.
- Ekkor a magyar törzsek Géza javaslatára 974-ben kibékültek a bajorokkal. Ennek egyik része az volt, hogy a két fejedelem gyerekét Istvánt és Gizellát összeházasították. Passauban volt az esküvő és a németek azt mondták Gizellára, hogy a magyarok túsza lett. Ez abból keletkezett, hogy németül a túsz, geisel szó nagyon összecseng a Gizellával. Ezzel a bajor-magyar viszony István haláláig rendeződött.
A fiatalok Nyitra várát kapták meg, István innen gyakorolta kormányzói hatalmát, az udvarukba nagyon sok bajor nemes, pap, hittérítő és katona érkezett.
István a nagymama hatására mélyen római katolikus vallású lett és a leírások szerint alacsony törékeny alkatú, komor arcú uralkodó volt. Egy írásban úgy fogalmaztak ”ezt az embert senki sem látta mosolyogni”.
Apját, Géza nagyfejedelmet viszont eléggé labilis keresztényként ismerték és a környezetében azt állították róla, hogy egy lóáldozatot követően képes volt bemenni imádkozni a templomba. A Géza halálát követő temetés is kettős volt, eltemették a katolikus szertartásnak megfelelően és a pogány rituálé szerint is.
(Folytatása következik.)