Mihalovics Péter szerint megnyugodtak a jutaspusztaiak

Jutaspuszta lakói rég nem látott nyitottsággal és megértéssel fogadják a családok átmeneti otthonát - mondta Mihalovics Péter a szerdai közgyűlésen a polgármesterhez intézett kérdésében.

A városrész képviselője úgy fogalmazott, a családok átmeneti otthonának Jutaspusztára telepítése az érintett térség lakói részéről mára elfogadott tény. Szerinte ez a hosszas és minden részletre kiterjedő egyeztetés-sorozatnak köszönhető, amelynek keretében a közlekedéssel, orvosi ellátással, közbiztonsággal kapcsolatos aggodalmaikra megnyugtató válaszokat kaptak. Mint mondta, napjainkra a városrész lakói rég nem látott nyitottsággal és megértéssel fogadják, hogy lakókörnyezetük nyújt új esélyt a hátrányos helyzetű gyermekeknek és családoknak.

Mihalovics Péter egyúttal kérte Porga Gyulát, biztosítsa a városrészben lakókat, hogy az átmeneti otthonon kívül az önkormányzat nem kíván újabb területrendezési terveket megvalósítani Jutaspusztán.

Válaszában a polgármester emlékeztetett, a legutóbbi közgyűlésen hosszas vita alakult ki az ügyben a jutaspusztaiakkal. Emiatt Mihalovics Péter kezdeményezésére találkozót hívott össze, melyen a városrészben élők három képviselőjével hosszasan egyeztettek.

Ennek eredményeként a korábban, több létesítményre benyújtott építésiengedély-kérelmet visszavonják a hatóságnál, valamint kezdeményezni fogja, hogy a képviselő-testület tárgyalja újra a szociális szolgáltatás-tervezési koncepciót és ebben nyilvánítsák ki, nem terveznek újabb, hasonló intézményt Jutaspusztára.

 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
  • #9veszpremertáprilis.28.21:29ÚjVálasz

    Mihalovics Úr Gyurcsányi magasságokban jár?! Remélem tudja bizonyítani, hogy nem hazudott!

     
  • #8takiáprilis.26.09:11ÚjVálasz

    Igen tisztelt Mihalovics úrnak üzenném, a Jutaspusztaiak azért választották képviselőjüknek,hogy az ÉRDEKEIKET KÉPVISELJE !!! Nem pedig azért, ha önös érdekei úgy kívánják szemrebbenés nélkül nyilvánosan a szemükbe hazudjon./A következő választáson -280db.szavazat ami biztos./

     
  • #7barnaáprilis.25.23:34ÚjVálasz

    1
    Porga Gyula
    Veszprém MJV
    Polgármestere részére


    Tisztelt Polgármester Úr!


    Nehéz helyzetbe kerültem olvasva az április 24-ei keltezésű, „Fidesz” feliratú levélpapíron, a 2012. április 25-i közgyűlésre benyújtott interpellációt, mely mind a levél címzettjét, mind aláíróját emberként végtelenül tisztelem, s meggyőződésem, hogy mindkettőjüket a jobbítás szándéka, a Város érdekeinek szolgálata és javainak gyarapítása vezérli.
    Miután Mindketten ismernek, így pontosan tudják, hogy fenti mondatot nem csak leírom, így is gondolom.
    Ugyanakkor olyan tartalmat jelenít meg a levél, amely valótlan, és minden állításában hamis.

    A politika tényleg ennyire fel tudja használni eszközként azokat, akik „belekeverednek”? Mert ezt csak politika diktálhatta, s nem a józanész, se nem a tisztesség.
    A dologban az a legképtelenebb, hogy mind a címzett, mind az aláíró tisztában volt azzal a bejelentésemmel, miszerint már több, mint 80 család, több mint 300 jutaspusztai lakós képviseletében hivatalosan bejelentette, hogy nem ért egyet a „kitelepítéssel”, nem ért egyet a közgyűlés által elfogadott határozattal.
    Lehet persze a jutaspusztaiak által megfogalmazott ellenvetésekkel szemben érveket megfogalmazni, lehet azt mondani, hogy „vita van a felek között”, de azt hogy a „a telepítés az érintett térség lakói részéről mára elfogadott tény”, ez szemen- szedett hazugság.
    Megírtam minden képviselőnek, hogy az érintett térség lakói tiltakoznak, igénybe fogják venni mind a Kormányhivatal, mind az építési, mind pedig a pályázat elbíráló hatóság előtti eljárás lehetőségét arra, hogy ellenérzésüket kifejezzék.
    Mit fognak mondani ebben a három eljárásban? Nem tudnak a lakossági tiltakozásról? Úgy tudták, hogy a lakosság véleménye megváltozott? Nem, nem és nem! Ezt nem állíthatják, mert tudták-tudják, hogy ez nem igaz.
    Akkor hogy számolnak el ezzel a kijelentő mondattal? Vagy ma már a kijelentő mondatokkal nem kell elszámolni? Teljesen mindegy, hogy mit írunk le? Nem hiszem. Az irattárak minden dokumentumot meg fognak őrizni.

    A valótlan állítások sorozata az interpelláció második mondatában folytatódik, „köszönhető ez a hosszas, és minden részletre kiterjedő egyeztetés sorozatnak.”
    Felelősséggel állítom, nem volt egyeztetés sorozat. Volt kísérlet a lakosság megnyerésére, amely teljes kudarccal végződött, ennek dokumentáltsága a vonatkozó jegyzőkönyvekből egyértelműen kitűnik.
    A városrész lakossága nem kapott „megnyugtatató válaszokat”.
    Valótlan tehát a harmadik mondat is, miszerint „a városrész lakói rég nem látott nyitottsággal és megértéssel fogadják” a döntést.

     
  • #6barnaáprilis.25.23:33ÚjVálasz


    Tisztelt Polgármester Úr!

    Levelem megírásakor még nem tudom, milyen választ kapott Öntől az interpelláló képviselő, szerencsés lett volna egyébként is, ha nem a frakcióvezető nyújtja be azt, hanem az érintett városrész képviselője, hiszen ő biztos rendelkezett volna autentikus ismeretekkel. Mondjuk a frakcióvezető is megkérdezhette volna a városrész képviselőjét, aki fenti állításaimat megerősítette volna, amennyiben nem ítélték elégségesnek az általam korábban leírtakat.
    Az a kérés, miszerint a polgármester biztosítsa a jutaspusztai polgárokat arról, hogy a 2003/39 hrsz-ú ingatlan ilyetén beépítése „egyszeri döntés”, magában hordja a helyzet ambivalenciáját.
    Azt, hogy van olyan vázrajz, ami a 2003/40-est és 2003/41-est „fiatal felnőttek illetve gyermekek utógondozói otthona” hasznosítására jelöli, jelzi, hogy- legalábbis eredetileg - komplex problémamegoldásban gondolkoztak.
    Lehet, hogy ez menet közben változott, de mi a garancia arra, hogy a koncepció nem fog újra változni.
    Példák sorát tudom felhozni, vegyük csak a Séd mozi épületét, amit az egyik önkormányzat – legjobb meggyőződése szerint – eladott, azt a másik szándéka szerint visszaveszi…
    Egy biztos, hogy ha nem veszi meg senki a /38, /40, /41 hrsz-ú ingatlanokat, a Város előbb-utóbb rákényszerül annak saját érdekkörben történő hasznosítására.
    Az a kijelentés, miszerint „a döntéshozók a jövőben nem kívánnak újabb terület-rendezési tervet megvalósítani”, még politikailag is hibás, hiszen mint tudjuk - és tapasztaljuk – politikában a „soha nem” és a „mindig igen” nem létező fogalmak.
    De, ha tudjuk, miért mondjuk?
    Nem ismerem a válaszát az interpellációban szereplő „homályos pont tisztázására”, de ezt csak egy módon teheti meg.
    Azt válaszolja, hogy majd a „kormányhivatali, építési és pályázat elbírálási jogerős határozatok után lesz abban a helyzetben, hogy homályt oszlasson”.
    Addig marad a bizonytalanság, utána pedig bizonyosság. A döntést hozó hatalom bizonyossága. Amely dönthet így is, dönthet úgy is. Figyelembe is veheti a lakossági tiltakozást, meg el is vetheti. Egyet nem tehet. Úgy tegyen, mintha nem lenne. Ez az a gombóc, amit vagy le kell nyelni, vagy ki kell köpni, de a szájban hosszan tartani nem tanácsos.
    Az interpellációra adandó pozitív válasz azért nem lenne szerencsés, mert úgy tenne, mintha ez a probléma már nem létezne. Márpedig létezik, ott van a szánkban, se ki nem köptük, se le nem nyeltük, s minden, amit ott tartogatunk, akaratlanul is lenyeljük, s megakadhat az ember torkán. A jutaspusztaiak nem ezt szeretnék…

    Veszprém, 2012. április 25.

    Tisztelettel:

    Dr. Bősze Ferenc
    ügyvéd

    „BŐSZE-MAGYAR” ÜGYVÉDI IRODA
    8200 Veszprém, Úrkút . 8.
    Tel/Fax:88/442-888

     
  • #5barnaáprilis.25.19:41ÚjVálasz

    http://www.veszport.hu/tartalom/cikk/3440_lakossagi_forum_a_dozsavarosban

    Tisztelt képviselő Úr!
    Nem volt jelen a lakossági fórumon?

     
  • #4tos50április.25.19:36ÚjVálasz

    Úraim a politika ott kezdödik ahol a becsület véget ér.

     
  • #3Jutasiáprilis.25.18:39ÚjVálasz

    Kíváncsiak lennénk Mihalovics úr milyen aláírt támogató nyilatkozatot tud bemutatni mondandója alátámasztásául. Az jutaspusztaiak kb. 300 db aláírással elutasítják továbbra is a tervezetet.Ügyvéd útján erről tájékoztatást kapott az egész képviselői testület és a polgármester úr is!!

     
  • #2tibiáprilis.25.16:45ÚjVálasz

    Érthetetlen, hogy Mihalovics úr ezt nyilatkozta. Mégis ki kérte és hatalmazta fel erre? Vagy lehet minden következmény nélkül bármit állítani, aminek köze nincs a valósághoz?

     
  • #1Horiáprilis.25.16:23ÚjVálasz

    Mihalovics Péter nagyon félre informálta a képviselőket. Jutaspusztán élők többsége NEM AKARJA egyik intézmény megépítését sem. Hány NEM kell, hogy megértsék?

     

Hozzászólás

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

 

 

Gyermeknapi élmények Veszprémben

gyermeknap
Országszerte, megyeszerte és városszerte is igyekeztek a gyerekek kedvében járni.
 

Gazdag hétvégi program a negyeszékhelyen

Középpontban a gyermeknap alkalmából szervezett események.
 

"Sok szál Lázár János városába vezet"

Az eredetileg elfogadott négy százalékról tízre emelte a júliusban létrejövő nemzeti dohányboltok garantált profitját az Országgyűlés.
 

 

A legfőbb ügyész indítson eljárást Gaudi-Nagy Tamás ellen!

Az MSZP határozottan elítéli, undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját az Országgyűlésben a holokausztról tett kijelentése miatt.
 

"Nagy bajban lenne a baloldal..."

tüntetés
A Fidesz már nem is tagadja a trafikmutyit.
 

Dalí Várpalotán

Szeptember 8-ig tekinthető meg az a Dalí-válogatás, amely New Yorkból érkezett Várpalotára.
 

A német államfő hivatalában fogadta Konrád Györgyöt

Joachim Gauck német államfő magánbeszélgetésen fogadta berlini hivatalában Konrád Györgyöt pénteken a Kossuth-díjas magyar író, szociológus 80. születésnapja alkalmából.
 

Motorosokkal ütközött egy autós a 8-as főúton

baleset
A két életveszélyes sérült közül az egyik a helyszínen életét vesztette.
 

Újabb "titkos" százmilliók Lázár hivatalának

miniszterelnökség
A pontos célja 'titkos' minősítésű nemzeti minősített adat - derült ki a Kormányszóvivői Iroda közleményéből.