Vereséggel zárták az alapszakaszt

A bakonyi futsalosok a negyedik hely után három pontot visznek tovább a rájátszásba.
 
 

Vereséggel zárták az alapszakaszt

A bakonyi futsalosok a negyedik hely után három pontot visznek tovább a rájátszásba.
 
 
 
 
 

Vereséggel zárták az alapszakaszt

A bakonyi futsalosok a negyedik hely után három pontot visznek tovább a rájátszásba.

A futsal NB I. zárófordulójában két régi rivális csapott össze a vasi megyeszékhelyen. A hosszabb kihagyás után pályára lépő veszprémiek jól kezdték a mérkőzést. A válogatott Tatai révén már a hetedik percben vezetést szereztek (0:1), s ezt az előnyüket a félidő végéig meg is őrizték.

Fordulás után jó ideig úgy tűnt, Bényiék mindhárom pontot elhozzák a Haladás otthonából is ezzel a harmadik helyen zárnak az alapszakaszban. Félóra elteltével azonban a helyiek először Borsi góljával egyenlítettek (1:1), majd két percre rá a vezetést is megszerezték, 2:1. A vendégek nagy erővel küzdöttek az egyenlítésért, azonban a befejezés előtti percben még egy gólt kaptak és ez megpecsételte sorsukat.

Jegyzőkönyv. Futsal NB I, alapszakasz, 18. forduló: Haladás VS – 1. FC Veszprém 3:1 (0:1). Szombathely, 200 néző. V.: Baghy, Kovács G. Haladás: Tyukász – Borsi, Horváth P., Hajmási, Vidák. Csere: Matyi (kapus), Horváth L. Németh P., Vlasics, Hegyesi, Bíró, Sipos. Edző: Bánfalvi Zsolt. Veszprém: Revaland – Finta, Tatai, Németh P., Tar. Csere: Schmidmajer (kapus), Bényi, Bognár, Bánfalvi, Boromisza D., Mudra. Edző: Madarász János.

Gólszerzők: Borsi (31.), Hajmási (33.), Vidák (39.), ill. Tatai (7.).

További eredmények: Rubeola - Déli FC 3:3, Rába ETO - Aramis 4:2, Pioneers - Dunaferr 4:5. Az Újszeged - Berettyóújfalu mérkőzés az előbbiek (korábbi) visszalépése miatt elmaradt.

Az alapszakasz utolsó fordulója után (csapatonként 16 mérkőzést számolva) az élen az állás: 1. Rába ETO 39, 2. Berettyóújfalu 35, 3. Aramis 32, 4. FC Veszprém 32, 5. Haladás 26 ponttal.

A Győri ETO ennek megfelelően hét, a Berettyóújfalu öt, az Aramis négy, az FC Veszprém három, a Swietelsky-Haladás két pontot visz magával a további mérkőzéssorozata. A rájátszás körmérkőzéses, oda-visszavágós alapon zajlik majd.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.