A vita nélküli választási kampány

Botka László, az MSZP választmányi elnöke tájékoztatót tartott a választási kampány jelenlegi helyzetéről.
 
 

A vita nélküli választási kampány

Botka László, az MSZP választmányi elnöke tájékoztatót tartott a választási kampány jelenlegi helyzetéről.
 
 
 
 
 

A vita nélküli választási kampány

Botka László, az MSZP választmányi elnöke tájékoztatót tartott a választási kampány jelenlegi helyzetéről.

A téma felvezetőjében Pál Béla elmondta, hogy egyes híresztelésekkel ellentétben nem mondta le azt a felkérését, hogy szeretne egy nyilvános vitát folytatni a kormánypárt választókerületi képviselő jelöltjével, Navracsics Tiborral. A hivatalos levél néhány nappal ezelőtt elment és erre eddig válasz ez idáig még nem érkezett- mondta a képviselő jelölt.

Pál Béla azt is megerősítette, hogy jelöltként fontosnak tartja a választókkal való személyes találkozást, hogy ott elmondhassa, amit a térség további fejlesztésében fontosnak tart. Veszprém vonatkozásában kiemelte a város belső körgyűrűjének a befejezését, a 8-as út további korszerűsítését, az onkológiai központ felépítését, a szociális város rehabilitáció további folytatását és kiterjesztését a családi házakra.

Botka László megítélése a jelenleg folyó választási kampánnyal kapcsolatban az, hogy a Fidesz mindent meg tesz azért, hogy 2014-ben ne legyen csak kormányzati kampány. A párt vezetői nem akarnak ugyanis elmondani a semmit arról, hogy mit akarnak az elkövetkezendő időszakban újra megtenni. A 2010-es kampány is arról volt nevezetes, hogy szinte semmilyen programjuk nem volt, amit az elmúlt négy évben könnyen be is tartottak.

Idén az összes 106 egyéni kerületben ki lett hívva vitára a kormányzópárt képviselő jelölt, de eddig egyetlen helyen sem fogadták még el ezt a kihívást. Ebből is látszik – hangsúlyozta – hogy a képviselőkkel nem vitatkozni akarnak, hanem csak megsemmisíteni a szemben álló ellenfeleiket.

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy április 6-án minél többen mennek el szavazni, annál biztosabb lesz a kormányváltás. Sajnálatosnak tartja azt a tényt, hogy megszűnt a közszolgálati média, amit az állampolgárok adójából tartanak fenn. A sajtó munkatársai szinte mindenütt felülről jövő irányítás mellett dolgoznak. Ellenzéknek ezért nagyon kis lehetősége van megjelenni a médiákban, valamint az utcai hirdetőkön, ezért kell találkozni az emberekkel és megismertetni velük azt, hogy mit szeretnének a hatalomra jutásuk esetén megvalósítani.

A kormányváltó pártoknak nyolc olyan üzenete van, ami az egyszerű sorban élő embereknek nagyon fontos lehet. Ebből Botka László most két dolgot említett meg.

Egyrészt szeretnének a minimálbért nettó 100 ezer forintra felemelni. A jelenlegi kormány az alacsony jövedelműektől vett el pénzeket és adta oda gazdagoknak. Ennek az emelésnek az anyagi fedezetét abban látják, hogy az 500 ezer forint feletti kereseteket újra 32 százalékos adóval terhelnének.

A másik nagyon sok terhet viselő réteg a nyugdíjasoké. Itt a 100 ezer forint alatti nyugdíjasoknak 24 ezer forint kiegészítést biztosítanának, amit gyógyszerre, gyógyászati eszközök vásárlására tudnának fordítani.

A politikus azt is elmondta, hogy szeretnének a képviseleti demokráciát visszaállítani azzal, hogy a megválasztott képviselők helyi elképzeléseit erősítenék. Lehetőséget adnak arra, hogy a képviselők a térségüket illetően javaslatot tegyenek a fontosabb beruházásokra. Ezeket a 106 egyéni körzetből már bekérték és ennek alapján tervezték meg az elkövetkezendő évek térségi fejlesztéseit

.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.