2023.05.06.18:02
60 évig dolgoztak rajta, most jóváhagyást kapott a védőoltás, ami évente százezrek életét mentheti meg
A légzőszervi óriássejtes tüdőmegbetegedés (RSV) a gyerekekre és az idősekre is egyaránt veszélyes, megfelelő védekezés azonban eddig nem volt ellene. Most úgy tűnik, az amerikai GlaxoSmithKlin lehet az első cég, amelyik megkapja az RSV ellen kifejlesztett vakcina alkalmazására vonatkozó engedélyt.
2021.11.14.10:58
Falus Ferenc szerint most határozott, nagyon erős intézkedésekre lenne szükség a járvány terjedésének lassításához
„A korai, azonnali intézkedésekkel lehetett volna a járvány terjedését lassítani” - mondta Falus Ferenc az ATV Híradójának. Berobbant a negyedik hullám, a volt tiszti főorvos szerint
2021.09.18.18:25
Az MTI kiadta, hogy Bosznia-Hercegovina vezeti a lakosságarányos halálozási listát Európában, de kimaradt belőle, hogy két napja
Európában az egymillió lakosra jutó, koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma Bosznia-Hercegovinában a legmagasabb, a nyugat-balkáni országban ugyanis egymillió lakosra 3 134 haláleset jut, írja az MTI szombaton a Klix.ba bosnyák hírportálra hivatkozva.
2021.08.18.19:01
Ferenc pápa: Az oltás egyszerű, de hatékony mód arra, hogy tegyünk a közjóért és törődjünk egymással
"Isten kegyelmének és sokak munkájának hála most már a rendelkezésünkre állnak azok a vakcinák, melyek megvédenek a Covid-19-től" - mondta a katolikus egyházfő abban a szerdán közzétett videóban, amiben a koronavírus elleni oltás felvételére buzdít.
2021.02.07.16:36
Nyugdíjasokra vadásztak az oltási csalók
Elfogtak a ceglédi rendőrök egy álorvost és a segítőjét, akik a koronavírus elleni oltásra hivatkozva pénzt csaltak ki egy idős asszonytól és lányától Tápiószőlősön - számolt be a rendőrség a police.hu-n.
2021.02.03.15:23
Március végéig alig több mint 100 millió adag vakcinát kapnak az Európai Unió országai, utána - június végéig - további 300 mill
Az Európai Unió tagállamaiba januárban összesen 18 millió, februárban 35 millió, márciusban pedig 55 millió dózis koronavírus elleni oltóanyag érkezik. Az év második negyedévében viszont már összesen 300 millió dózis érkezhet - tudta meg az Euronews uniós forrásokból.
2021.01.03.16:34
Van nyilvános oltási terve a tiszti főorvosnak
Az egészségügyben, a szociális otthonokban dolgozók és a 60 éven felüliek után kerülhetnek sorra csak a rendőrök.
Nyilvánosságra hozta az oltási terv kivonatát a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) – szúrta ki a 24.hu portál.
Nyilvánosságra hozta az oltási terv kivonatát a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) – szúrta ki a 24.hu portál.
2020.12.22.18:35
Fejlesztője szerint a koronavírus új mutációja ellen is véd a Pfizer/BioNTech oltása
Hatásos lehet a briteknél terjedő variáns ellen, ha pedig szükséges, akkor hat hét alatt képesek továbbfejleszteni a vakcinát – közölte a BioNTech. Az oltást Cominarty néven fogják forgalomba hozni.
Helyben tartani a fiatalokat
Ungár Péter az LMP társelnöke, valamint Gerstmár Ferenc az LMP önkormányzati képviselője a fiatalokat érintő aktuális kérdésekről tartott csütörtökön Veszprémben sajtótájékoztatót.
Kultúra-történelem-egyház
Megnyílt a veszprémi vár felújítás közbeni, átmeneti állapotát bemutató kiállítás: a Work in Progress (WIP - folyamatban lévő munka) nevet viselő tárlat helyszínei a várnyitás óta folyamatosan bővültek és most váltak legteljesebbé.
MSZP - Jóléti Magyarországot
A szocialista párt országos vezetői tartottak sajtótájékoztatót Jogod van hozzá- címmel aktuális kérdésekről kedden Veszprémben az MSZP irodában. A sajtótájékoztatón részt vett Harangozó Gábor az MSZP alelnöke, Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezető, Gurmai Zita frakcióvezető helyettes.
Királynék és a zsibvásár
Projektzáró rendezvénye volt szombaton az ActyCityben a több mint másfél éve tartó Királynők földjén – címmel meghirdetett programsorozatnak, ahol most a városban élő amatőr kézműves nők és lányok zsibvásáron mutatták be kézműves alkotásaikat.
1696268823